Jakab Mónikának hívnak, és szerelmese vagyok ennek a remek kutyafajtának, az angol cocker spánielnek. 1992-ben kezdődött a kutyás pályafutásom, egy akkor nagyon szomorú, de számomra a legcsodálatosabb fekete spániel fiúcskával Bobbyval.

Gyerekkoromban nagyon vágytam egy saját kutyára, de a szüleim úgy gondolták, hogy nem volnék képes egyedül ellátni egy ilyen felelősségteljes feladatot, ezért nagy bánatomra hiába kértem Őket sajnos mindig nem volt a válasz. Azt nem tudom, hogyan alakult ki bennem egyfajta rajongás a spánielek iránt, de vágyaimban mindig egy fekete angol cocker szerepelt.

Anyukám egy állatkórház mellett dolgozott és egyik nap azzal jött haza, hogy van egy elhagyott kis spániel fiúcska, akiről lemondott a gazdája. Addig nyúztam a szüleimet, hogy még aznap megnéztük Őt. Szegényke akkor már jó ideje ott lakott és eléggé elhanyagolt állapotú volt, aki nem, hogy spánielre nem emlékeztetett, de feketének sem volt mondható, de nekem első pillanattól Ő volt az igazi, Bobby, aki akkor volt 2,5 éves (a nevét az állatkórház dolgozóitól kapta). Hazavittük és 1 év alatt olyan szép kutyus vált belőle, akiről mindig is álmodoztam.  Bobby nagyon szép és boldog 12 évet töltött velünk, de sajnos 2005. januárjában itt hagyott bennünket.

Akkor úgy éreztem, mintha Én is meghaltam volna egy kicsit és azt gondoltam, hogy vége mindennek, mert az egyik legjobb barátomat veszítettem el. Azt tudtam, hogy kutya nélkül nem tudok élni, ezért eldöntöttem, hogy mindenképpen választok magamnak egy újabb barátot, aki természetesen csak spániel lehet.

1995. környékén egy nemzetközi kutyakiállításon láttam először csoki színű angol cocker spánielt, nagyon megtetszett a csoki orra és a fura, addig ismeretlen borostyán színű szeme. Eljátszottam a gondolattal, hogy egyszer nekem is lesz egy ilyen szépséges kutyám, de Bobby mellé semmiképpen sem akartam másik kutyát.

Tehát Bobbyka halála után teljesen világos volt számomra, hogy csoki spánielem lesz, ezért tudatosan kerestem a színt. Teljesen véletlenül találtam rá Puszedli tenyésztőjére, és amikor felhívtam, teljesen felvillanyozódtam, hogy van csoki kan kutyusa, ezért elmentünk megnézni, mert akkor még nem voltunk teljesen felkészülve egy újabb kutyus érkezésére.

Természetesen a megnézésből egy új szerelem szövődött egy gyönyörűséges csoki babával, Puszedlivel, aki még aznap hozzánk költözött. Ő teljesen meg volt győződve arról, hogy ezentúl velünk fog élni. Ez a szerelem, azóta is tart és minden hibája ellenére sem tudunk haragudni rá, akármilyen rosszaságon töri is a fejét.

Puszedli nagyon összetett jellem, mindig tud újdonsággal szolgálni. Nagy feladat volt őt felnevelni, mert Ő volt az első kölyökkutyám. Mára már 2 éves felnőtt kutyussá érett, aki örök kölyök maradt lelkileg. Nagyon érzékeny, és hihetetlenül fogékony az újra, szinte pillanatok alatt sikerült neki megtanítani bármit. Elég domináns és tisztában van az adottságaival. Nagyon ragaszkodó természete miatt, szinte mindenhová velünk tart, annyi időt töltünk együtt, amennyit csak lehet. Nagyon energikus kutya, ezért fáradhatatlan a játékban, vagy bármiben, ami a mozgásról szól.

Puszedli valóra váltotta egy másik titkos vágyamat is, mindig részese szerettem volna lenni egy kiskutya születésének. 2006 áprilisában megszülettek az első fedezéséből származó kölykök, akikre akár csak az apukájukra nagyon büszke vagyok. Felejthetetlen élmény volt számomra, amit újra és újra át szeretnék élni az Ő segítségével.

2007. Júniusában új taggal bővült a családunk, hozzánk költözött egy amerikai cocker spániel bébi: Milka. Sokan megkérdezték, hogy - miért éppen egy amerikai -, de erre az a válaszom, hogy teljesen elvarázsolt az amerikai cockerek természete és elhatároztam, hogy keresek egy mindig jókedvű kis bohócot, aki megfelelő játszótársa lehet Puszedlinek is. Hamarosan találtam is egy várandós kutyamamát, a Four Seasons kennelben, akinek köszönhetem Milkát és aki természetesen, nem is lehetett volna más, mint csoki színű, mert így tökéletesen beleillik az álmaimba, amiben beválthatja a hozzá fűzött reményeimet.